„Nemzeti fény a cél”
A nemzeti hőskor hagyja maga után a nemzeti hagyományt, írta Kölcsey, s boldog az a nemzet, amely – annyi megbűnhődés után – új hőskort tudhat a magáénak. Petri Lukács Ádám írása.
Életének 87. évében, hétfőn elhunyt Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész. Olyan közismert dalok szövege köthető a nevéhez, mint a Nem csak a húszéveseké a világ, vagy a Kicsit szomorkás a hangulatom.
87 éves korában elhunyt minden idők legtermékenyebb magyar szövegírója, Szenes Iván. Az érdemes művész csaknem kétezer dalszöveget írt, köztük olyan slágereket, mint a Nemcsak a húszéveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Mindenkinek van egy álma című örökzöldeket. Ő volt a szövegírója és a zeneszerzője a legnagyobb magyar slágerek egyikének, a Kovács Erzsi által sikerre vitt Hosszú az a napnak is.
Sokoldalúságát, ráhangolódó és rímfaragó képességét bizonyítja, hogy több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában. Szenes Iván temetéséről később intézkednek.